2019. október 17-én, a Múzeumkertben felavatásra került Harry Hill Bandholtz dandártábornok hőstettének emléktáblája. Az avatáson beszédet mondott és az emléktáblát megkoszorúzta David B. Cornstein az Egyesült Államok budapesti nagykövete is.
Bár Bandholtz dandártábornoknak bronzból öntött szobra 1936 óta áll a Szabadság téren, a mostani ünnepségre a tábornok budapesti hőstettének 100. évfordulója alkalmából került sor.
Mint ismeretes, az első világháborút követően a teljes honvédséget lefegyverezte a Károlyi kormány. Ezen felbátorodva lehetségessé vált az addig elképzelhetetlen, hogy ellenséges csapatok lépjenek a történelmi Magyarország területére. Így tett Románia is, immár a győztesek oldalán és nevében. Bár az Antant felhatalmazása szerint a Tisza vonaláig nyomulhattak volna előre, – ellenállás hiányában – 1919. augusztus 4-én Budapestet is elfoglalták. A megszállás egész ideje alatt erőszakkal és szisztematikusan fosztották ki az országot. Indoklásuk szerint „Erdéllyel jár nekik Magyarország kincseinek eltulajdonítása is”. Teljes gyárakat, mozdonyok ezreit, vasúti kocsik tízezreit (nem üresen!), készáruk, ipari és mezőgazdasági termelőeszközök, gyártósorok, múzeumi kincsek és értéktárgyak tömkelegét rabolták el a győztesek árnyékában az árulóvá vált szövetségeseink.
Az Antant eredménytelenül követelte a szabadrablás leállítását. Ebben a helyzetben, a további fosztogatás jelképes megfékezésére Magyarországra delegált egy négyfős, (amerikai, brit, francia és olasz) tábornokokból álló bizottságot. A Szövetséges Katonai Misszió keretében az Egyesült Államok, Harry Bill Bandholz dandártábornokot bízta meg. Az akkor 45 éves Bandholz tábornok, 1919. augusztus 11-én érkezett Budapestre és rövid tájékozódás után így írt naplójába:
„Magyarország román megszállásából ítélve, kis latin szövetségeseink egy Mississippi folyóbeli ragadozó hal kifinomult fosztogató étvágyával rendelkeznek, egy fiatal kakukkmadár lovagi ösztönével, s ugyanazzal az igazság utáni vágyakozással, mint amilyen vágyakozást egy tengeribeteg tanúsít sertéshús és bab iránt.”
Ettől kezdve igyekezett visszafogni a bűncselekményeket. Ennek keretében került sor azon tettére is, mellyel 1919. október 5-én, beírta magát Magyarország hőseinek névsorába, s melyről szerényen így számol be naplójában:
„Tegnap este alighogy felálltunk azon kitűnő lakomák egyike után, amelyekkel Gore százados táplál bennünket, bejelentkezett Horowitz ezredes és elmondta, hogy a románok egy egész konvojnyi teherautóval a Nemzeti Múzeumnál állnak és készülnek elvinni számos művészeti alkotást. … Loree ezredes és egy amerikai katona társaságában visszakísértem Horowitz ezredest a Múzeumhoz, amelyet szoros román őrség vett körül. Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt, mi pedig bementünk az épületbe, s végül előkerítettük az igazgatót, aki elmondta, hogy körülbelül délután 6 órakor Serbescu tábornok, tisztek és civilek egy csoportja kíséretében megjelent a Múzeum előtt egy tizennégy kamionnyi konvojjal és egy különítmény katonával. Kijelentette, hogy Mardarescu tábornoktól és Diamandi főbiztostól felhatalmazást kapott arra, hogy átvegye az Erdélyből származó tárgyakat és követelte a kulcsokat. Az igazgató tájékoztatta őt arról, hogy a Szövetséges Katonai Bizottság vette át a Múzeum felügyeletét, és hogy nem adja ki a kulcsokat. Serbescu tábornok ezt követően elmondta neki, hogy reggel visszajönnek és amennyiben a kulcsokat nem kerítik elő, erőszakkal viszik el a műtárgyakat. Mindezért elkértem az igazgatótól a raktár kulcsát és egy darab papírt hagytam ott a következő szöveggel: »Annak, akit megillet – Mivel a Szövetséges Katonai Bizottság felelős a Budapesti Magyar Nemzeti Múzeumban található valamennyi tárgyért, a kulcsot a soros elnök, Bandholtz tábornok, az amerikai képviselő vette magához.« Mindezt aláírásom követte. Ezt követően Loree ezredessel lepecsételtettem valamennyi ajtót, amelyekre a következőket írattam ki: Ezt az ajtót a Szövetséges Katonai Bizottság parancsára pecsételték le.
H. H. Bandholtz, soros elnök
1919. október 5.”
Saját szerepéről szerényen ír:
„Csupán a kormányom utasításainak megfelelően cselekedtem, ahogy azokat úriemberként és az amerikai hadsereg tisztjeként értelmeztem.”
Híres cselekedetéről, amikor az útjába álló román katonákat a lovaglópálcájával ütve tört utat magának az intézkedéshez, nem tesz említést, csak akként utal rá, hogy: „Az egyik férfi megpróbált megállítani bennünket, de nem szereztünk neki nagy örömöt…”
Nekünk és a jövő korok magyarjainak viszont nagy örömöt szerzett kiállásával és bátor magatartásával, melynek köszönhetően nem lett üres épület a Nemzeti Múzeum. Ezt a tiszteletet és hálát hirdeti a most felavatásra került emléktábla is.
A Nemzetőrség nevében v.l. Szabó János nör. dandártábornok, kiképzési parancsnok, dr. Diószegi Gábor nör. ezredes, a főparancsnok szárnysegédje, Lakatos András nör. ezredes, kommunikációs igazgató és Boros Ildikó nör. őrnagy tisztelgett.
a cikket összeállította: v.l. Szabó János nör. ddtbk., főszerkesztő
a fényképeket készítette: v.l. Szabó János nör. ddtbk. és Boros Ildikó nör. őrgy.
közzétette: a szerkesztőség
