Találkozás egy 1956-os harcossal
Csömörre beérve, – a templom utáni Petőfi utcába fordulok, keresem a 33-as számot.
Az utca bal oldalán fekvő, – szép, buja zölddel díszített ház kapuján az 1956 Magyar Nemzetőrség felirat réztáblája.
Készséggel ajtót nyit egy kékszemű, őszbe font hajú magas ember, – kezet nyújt, – bemutatkozunk :
- Bemutatom őt : vitéz lovag Dömötör Zoltán vezérezredes, – kérésére Zoli bácsinak szólítom.
Szobájába érve, – egy érdemkeresztekkel és kitüntetésekkel körülvett asztalnál kérdezem
Ötvenhatról, – mi is történt akkor, – hogyan élte meg az akkori időket..
Többet nem kell kérdeznem, folyamatosan jegyzetelek, az idős Úr szabatosan tollba mond.
Az idősödő nyolcvanas Zoli bácsi kellemes hangja megnyugvással tölt el, kék szemei ragyognak miközben szívembe mondja története igéző, fájdalmas sorait.
Magyarországon, – 1934 január 21-én születtem, Csömörre ebbe a házba egy éves koromba kerültem ide Pest mellé tizenhárom kilóméterre.
Tizenegy éves koromig a dicső Horthy Miklós vezette Magyar Királyságban éltem.
Elmondhatom hogy a kormányzó Úr nagyon jól vezette országunkat, kitűnő sport, eredményeink és technikánk lett.
Igen harcos voltam, 22 évesen 1956-ban. Nem választhattunk mást akkor, csak a harc szolgált egyedüli megoldásként a megszállás ellen.
Mivel a szovjet csapatok 1955-re beígért kivonása nem történt meg úgy mint Ausztriában, kénytelenek lettünk cselekedni.
Akkortájt, – 1956/1957-ben az esztergomi Tanárképző Főiskola végzős hallgatója voltam, ahol évente, augusztusban egy hónapos katonai szolgálatot adtunk.
Eszmeileg megértünk a Magyar sors megváltoztatására.
Hajszálon múlt csak hogy forradalmunk nem október hatodikán, hanem 23-án kezdődött egy szomorkás keddi napon.
Puskaropogás, kiáltások, -robbanások
- dübörgött a Corvin köz, szívünk hevesen kalapált.
Bajtársaimmal vállvetve harcoltunk a minket támadó erők ellen, zajban és füstben.
Nem számított hogy cigány vagy más nemzet fia van harcban mellettem, a magyar az utolsó töltényig harcolt.
Igazi barátságok szövődtek pillanatok, órák, – s napok alatt.
Már október 28-ára győztünk ! – Majd 7 napig tartottuk a frontot, – összesen 12 napon keresztül !
Jól emlékszem, – amikor a rádióban delet harangoztak, a harangszó utáni első mondat így szólt : „Delet harangoznak szerte Magyarországon , Újra harcol a Magyar, – az Önvédelem adta kezébe a fegyvert – és Ő bátran elfogadta. Kérjük a Magyarok Istenét, hogy segítsen., segítse győzelemre a csapatunkat.”
Elmondhatom, – hogy a Magyar Nép nagy győzelme volt ez, mely kivetült a jövőnkre.
Hiába voltak utána szankciók, börtönbe zárások, – kivégzések , a mi harcban edzett – lelkünket nem lehetett megtörni.
Mert aki vállalta hogy hazafi lesz, – az maradt is haláláig .
Öt évet ültem az AVH börtönében.
Sokáig el voltam sok mindentől tiltva, kezdve a tanulást , a munkát – nem volt számomra csak megalázó viszonyulás.
Mint kézilabda játékos és játékvezető az MB 1-ben , – sok örömöt éltem át.
A rendszerváltás után, a kilencvenes évek kezdetén már találkozhattam régi harcos társaimmal, – már akik még életben voltak.
Civil szervezetünk, – az 1956 Magyar Nemzetőrség 1995-ben alakult, melynek Elnöke és Főparancsnoka vagyok a mai napig, mint nemzetőr vezérezredes.
Visszatekintve, – igazán jó emlékezni a dicső múltunkra, a Magyar Nép győzelmére, mellyel ha fokozatosan is de tágra nyílt a demokrácia felé vezető út.
Ma már nem kell szolgasorsban élnünk, – viszont nagyon fáj hogy annyira sok elveszett országunkból Trianonnál !
Örülök nagyon hogy megkerestek Dunaújvárosból,
- kívánok Önöknek békét, boldogságot mindennapjaikban.
Kellemes Ünnepet !
írta : Kalmár Ferenc
a honlapra írta és szerkesztette :
Kalmár Ferenc nőr.vez.őrnagy
Dunaújváros parancsnoka
