Andrásfay Szerencse Ödön: A Nemzetőr
Zászlót tart a kezében
homlokán lobogó szellemet
a hazára gondol ki már sokszor elveszett
kardot puskát már rég félretett
de híven őrzi ápolja a nemzetet

Figyel minden mozdulatra
mert a támadás nem szünetel
száz arcot ölt költ mélyen sajgó sebeket
szegénységet gerjeszt üresíti a fejeket
falut veszít hoz hamis elveket
bálványt imád üres erővé pénzt emel
*
Nemzetőr
óvd szeresd neveld emeld a nemzetet
utunkká Istent a családot tedd
a hazát ki az Európa tóba keveredett
hogy ott is mindig is az Adjon Istenre
csakis a Fogadj Isten adjon feleletet

Nemzetőr
küzdj dolgozz imádkozz világítsál
hogy első legyen a jóravaló polgár
aki írtja a gyűlöletet éli a becsületet
és gyógyítja a súlyos szellemi leprát

Nemzetőr
ne engedd meg ne hátrálj
hogy ostobák harácsok elherdálják
’56 szent forradalma magyarságát
vérrel vívott drága hagyatékát

Nemzetőr
legyél faluépítő Isten küldött sárkányölő
és rombold le a mai aranyborjú bálványt
karddal mutass rá azokra akik állítják
akik azt pénzelik azt imádják
a népbutítást híresztelik tanítják
*
Magyar Nemzetőr
őrködj a léten az érdemes értelmes emberfőn
szépítsd óvd szeresd neveld emeld a hazát
mert Jézus újra eljön elkergeti a kufárt
nem fog eltűrni hamis ártó médiát
prófétát butítást sem politikát
felépíti Isten a Szűzanya a magyarok országát
mert ha nem tudják Ő csak az egyedüli Hatalom
Szent Fiával Ki az Út az Igazság a Kard és a Bárány
Kétezer11. december

Bársony Róbert: Tükörkép

A Mecsek lankái között
Kis szobában, ahol felnőttél
Oda mindig visszavágytál, visszatértél
Nem homályosított és vakított el soha
Pécs és Budapest csillogása
A profithajkurászók stresszes, az „urak” kevély,
de végtelen üres világa.
Az ablakodból a pókhálót lehalászva
Gyémánt lelkű, drága anyukádhoz
közel kékszakállként merengve
A rohanó időt lelassítva, visszarévedve
Néha, ha nehezen is, de beszélgetve
Egy csepp könny szökik bús tekintetedbe.
Eltávozott apádat 25 éve hiába várva, hiába remélve
Mi maradhat még neked…
Gondolatokba mélyedve, új utakat keresve
A visszahozhatatlant sosem elengedve
Mindig csak remélve, reménykedve
Hideg temetőkben feltöltődve
Sóhajok közt az elmúlt időket kutatva, keresve.
Merj időnként, megállni, megpihenni
A tömeget folyton nem követni
Szokásokat, skatulyákat felrúgni, elfeledni
Pénzt, szerelmeket mohón, folyton nem kergetni
Ezáltal mindenféle bajokba keveredni!
Immáron elillanó ifjúságod
Gondolatban megpróbálod nyújtani, újraélni
De a tükörben önmagad megpillantva
Talán nem is ismersz régi önmagadra.
Valódi és vélt szerelmeid ősi ablakába
Még mindig feltekintesz arra járva
Megszólítani őket sosem merted
Így már meglátni árnyékukat sincs esélyed
Ne is reméld már, ne is keresd őket…
Végtelen küzdelmeid során
Mindent kiharcolva és kicsikarva
Mit apró gyermekként egykor megálmodtál
Megmásztad ugyan a rideg bércek csúcsát
De oda már csak egyedül juthattál.
Ha a pillanatokat sorra elhibázod
És a küszöbön átlépni sosem mersz, visszatáncolsz
Hiába várod vágyaid epedve
Azok csupán fél-emlékek lesznek elenyészve.
Nem attól leszel kiteljesedve
Ha egy helyett – ezer virágot leszakítasz dideregve
Hanem ha egyszer meglelted és bevállalod
Azt a drága kis csillagocskád
Kit neked szánt a végtelen térben
Itt és most az elillanó időben
A sorsod a lehetőségek tengerében.
Ha néha mégis felpillantasz a régi ablakokba
Ne érezz elszalasztott álmokat már
Haladj bátran tovább, menj előre
Tekinteted úgyis őrzi végleg
A láthatatlan kis fájdalom ritmusát.
Valódi értékeket csak azokban találhatsz
Kik valóban közel álltak hozzád, kitartottak
És hidd el te is megtalálod
Kit régen keresel, de lassan feladtad már…
Ne feledd könnyeidtől elhomályosultan
Hogy lásd meg a közeli csillag fényét
És ha megvan, őrizd meg mindhalálig.
Most még nem késő – imádd szeresd
Hiszen ha végleg eliramlott már az életed
Akkor te is csupán emlék leszel már, ami halványodik…

(Komló Városi Könyvtár, 2014. április 30.)

 

Nagy Jenő: Ötvenhat hősei
(Forradalmunk ötvenedik évfordulójára)

Ötvenhat októberének forradalma,
Magyarok hőstette, s fénylő csillaga.
Fél évszázadnyi történések tényei,
Hősies küzdelmünk dicső emlékei.

Népünk java összetartott, s fellázadt,
Önállóságért, függetlenségért harcolt.
Szabadságot, igazságot követeltek,
Új történelmét írta a magyar nemzet.

Fiatalok harcoltak a szabadságért,
Drága életüket áldozták Hazánkért.
Bátor magyar ifjak, égő harci lázban,
Levert vörös csillagok az út porában.

Szovjet túlerővel elfojtott szabadság,
Elveszett lelkek, s hőn vágyott igazság.
Lánctalpak által eltiport forradalom,
Ádáz sortüzek, bitófák, s fájdalom.

Vértanúhalál a forradalmár sorsa,
Mártírok jeltelen sírján ma kopjafa.
Hősies küzdelmük nem hiábavaló,
Ötvenhat öröksége él, maradandó.

Reményt, s hitet adtak az embereknek,
Szabadságáért harcoló nemzetünknek.
Szóljanak értetek a zengő harangok,
Véreink, honszerető igaz magyarok!

Emlékezzünk forradalmár hőseinkre,
Nemzettársainkra, bátor emberekre!
Örökkön élnek a magyarok szívében,
Istenünk oltalmában, szeretetében!

Ötvenhatos hőseink előtt tisztelgünk,
Érettük gyertyákat, fáklyákat égetünk.
Méltó kegyelettel őrizzük emléküket,
Nem feledünk, alázattal hajtunk fejet!

Heves, 2006. október

Bársony Róbert: Mohóság csapdája
Rég látom, hogy görbe fényekből áll a világ
az árnyékok sejtelmes, apró éjjelek
az autópálya fölött lámpák lógnak,
mint elvek az érzelmek felett
a pénz rabigáján átnézve
tündérkert tárul ki és kikelet
a mohóság csapdája folyton kísérget,
lerázni őt hatalmas élvezet
hisz sok áldozata nyüszít, vergődik
nem értik ezt, mert eltévelyedtek
hisz a becsület szívet melenget
a Zengő csúcsán éppúgy, mint
a szerelem szárnyán a végzeted.

Dok2

Nagy Jenő: Elmúlás

Mementójaként az elmúlt nyárnak,
Sárgult, rozsdás falevelek szállnak.
Égő gyertyák, mécsesek lángjánál,
Lelkünket terhelő gyász megtalál.
Gyertyát égetünk halottainkért,
Kegyelet, hála szeretteinkért.

Lényük, szellemük itt él közöttünk,
Velük érzünk, s együtt rezdülünk.
Szavaink suttogóvá szelídülnek,
Méla csendtől lépésnyire pihegnek.
Örömünk sem lehet teljes nélkülük,
Meleg érintésüket még érezzük.

Miként a lelkek egymásra lelnek,
Jönnek a fájóan szép emlékek.
Lehull a levél, hervad a virág,
Emberi sorsunk mulandó világ.
Mécsesek fényénél velük vagyunk,
Teremtőnk mutatja mennyei utunk.

Gazdagnak, s a koldusszegénynek,
Megadatik sírhelynyi terület.
Nincs már harag, gyűlölet, irigység,
Társadalmi, vagyoni különbség.
Tovatűnt az emberi gyarlóság,
Érezzük a temető nyugalmát.

Földi halandóként még beszélünk,
Megszólal a lelkiismeretünk.
Sírhantokon égő gyertyák vagyunk,
Eljuthat együtt érző sóhajunk.
Rebegünk egy rövid bűnbánatot,
Istentől kaphatunk bocsánatot.
Mécsesek, s csonkig égő gyertyák,
Hajnalig pislákoló, alvó gyászláng.
Soha nem feledhető emlékek,
Őszi avart söprő bús, csípős szelek.
Enyészet havának kezdetén,
Merengés éteri csend mezsgyéjén.

Heves, 2004. november

 

Andrásfay E.Szerencse Ödön: Pusztaszer Himnusza Dalszöveg
Ná, ná, ná, ná

Pusztaszer, Pusztaszer, velem leszel
Magyar szívemmel, e megszentelt földdel

Pusztaszer, Pusztaszer, otthonunk bölcsője
Hozzád zarándokol a magyarság népe
**
E magyar tájék, Istenáldott, fény nem árnyék
Kincset kínál, örök életemmel, vele szállnék
Forrást fakaszt, ha kínban vérben imádkoznék
**
Pusztaszer, Pusztaszer, hazánk ékessége
Áldott legyen mindig e magyar hon vére

Pusztaszer, Pusztaszer, nemzeti törvényhely
Általad örvend, a föld, kenyér és kehely
**
E magyar tájék, Istenáldott, fény nem árnyék
Éltet kíván, családomért, érte hadba szállnék
Országmagja alkotmánya, életünk lett már rég
***
Pusztaszer, Pusztaszer, velem leszel
Magyar szívemmel, e megszentelt földdel
***
Feszty körkép, Feszty körkép, szemünk fénye
Magyarság tudatunk, nemzeti, színe nevelője

Feszty körkép, Feszty körkép, honfoglaló jelkép
Jövetelünk érkezésünk, szívünkben e térkép

Árpád vezér hét törzsének rendjén
Isten népe dicsőn jött át a Vereckén

Magyar a magyarért, a szorosban ez az állék
E magyar tájék, kedvet kíván, vele szállék
***
Pusztaszer, Pusztaszer, velem leszel
Magyar szívemmel, e megszentelt földdel
***
Pusztaszer, néped tőled áldott légyen!
Pusztaszer, néped itthon üdvöz légyen!

Ott a világtanyán, kiket hazaküld a szívetek
Kezünkben a kezetek, velünk itthon legyetek
A koldussal is, életedet elcserélnéd
A vágyért, hogy újra, e hazában éljél
*
Úgy fáj az régen, hogy én elmentem
Kér a hűtlen gyermek, hát ölelj meg

Sír és bölcső, e drága anya földdel
Magyar szívemmel, te vagy az hidd el

Koronás lélekkel, királlyal Istennel
Pusztaszer, tiéd vagyok, minden hittel

Szép hazámra, innen nézek a világra
Csak te szeress, gyermekségem édes álma
***
Pusztaszer, Pusztaszer, velem leszel
Magyar szívemmel, e megszentelt földdel
***
Hárompecsétes lovagtermed, jótettel telve
Pusztaszer, hozzám simulsz, járva kelve

Kenyeredet én szegem, ha van rá tőled alkalom
De a dicséret nálad, ott a felemelt ujjaidon

Ne nézz jobbra balra, te csak menj Isteni utadon
Mert a lélek nem élhet, csak égalatti szabadon

Aki ferdít rajta, megtörik az szavadon
Istvánon a Királyon, koronán a jogaron
**
Pusztaszer magyar sors, bejöveteleden lovaidon
Kopjafád soha legyen, a jónak szívnek tilalom

Néped imája hazádon, zászlóidon faludon
A magyar lélek illata, legszebb virágaidon

Mező virága, puszta, hegy és szelíd halom
Szép, igaz is ez ország, nem csak siralom
***
Pusztaszer, Pusztaszer,velem leszel
Magyar szívemmel, e megszentelt földdel
***
E magyar tájék, Istenáldott, fény nem árnyék
Kedvet kíván, örök életemmel vele szállnék
Új: két1014. november 9.