A FORRADALOM EGYIK HŐSE: SZABÓ BÁCSI

1506760_825788314108552_5159900605227178249_n

Szabó János (1897- 1957) gépkocsivezető, az 1956-os forradalom idején a budapesti Széna téri ellenálló csoport legendás parancsnoka, akit mindenki Szabó bácsi néven ismert.

Szabó János egyike annak a két közismert magyarnak, akit a családi nevét a „bácsi” szóval egybefűzve emlegetnek és így is általánosan ismert, kiről van szó. A másik „Öcsi bácsi”, vagy „Puskás Öcsi”, azaz a legendás labdarúgó Puskás Ferenc.

Édesapja tanító volt, de meghalt, amikor János hároméves volt. Temesváron két polgári iskolát végzett el és megszerezte a géplakatosi szakképesítést.

Az ellenállókhoz október 26-án csatlakozott. A tömegben állva figyelte, ahogy beérkezett egy fegyverekkel megrakott teherautó. A felkelők szóltak az ott állóknak, hogy segítsenek lerakodni. Szabó bácsi saját elbeszélése szerint ő maga is bevitt pár puskát és amikor nézegetni kezdte az egyiket, valaki azt mondta neki. „Na, bátyám, ha már a kezében van, tartsa is meg, és maradjon köztünk azzal a nagy bajuszával, legalább megismerjük.” Szóba elegyedett a „fiatal gyerekekkel”, és miután úgy látta, ugyanazt akarják, amit ő, úgy döntött, hogy tényleg marad. Szabó bácsi a későbbiekben is nagyon népszerű volt a Széna téren harcoló pesti srácok közt és részben ennek köszönhette, hogy végig megmaradt főparancsnoknak.

Október 26-27-ig a Széna téren és a Margit híd budai hídfőjénél, majd október 27. és november 10. között Szabó János parancsnoksága alatt tevékenykedtek. Egyes vélekedések szerint az egész budai oldal civil fegyvereseit a Széna téri parancsnokságról irányították. A távolabbi civil erőkkel, mint például a Móricz Zsigmond körtériekkel semmilyen kapcsolatuk nem volt.

Milyen politikai célok vezették őket?

Talán ma már hihetetlennek tűnik: a felkelők döntő többsége független demokratikus rendszer megvalósításáért kockáztatta az életét. Szélsőjobboldali megnyilvánulás éppoly ritkán fordult elő, mint liberális állásfoglalás. A horthysta szimpatizánsok is elenyésző kisebbségben voltak.

A felkelők – mintegy százan – október 25-én harc nélkül elfoglalták az ottani metróépítkezés munkásszállóját, és bázisukká alakították. A szovjet páncélosok ellen barikádokat építettek, amelyeket a Déli pályaudvarról odatolt vagonokkal erősítettek meg, és tűzharcba szálltak a megszállókkal. A sikertelen tűzszüneti tárgyalásokat követően a szovjet-magyar csapatok október 28-án, a hajnali órákban ideiglenesen elűzték a térről Szabó bácsiékat.

A fegyverszünet idején a csoport létszáma 800-900 főre duzzadt, ellenőrzési területe is sokszorosára növekedett, mivel Szabó bácsiék kezükben tartották a kerületi pártházat, a Statisztikai Hivatalt, a Bécsi kapu környékét, a Szovjetunióba került pártvezetők villáit, sőt a hűvösvölgyi ÁVH-s objektumot is. Új központjuk a Maros utcai, kiürült ÁVH-s létesítmény lett. Sajátos helyzetet teremtett a II. kerületi Nemzeti Bizottmány megalakulása és tevékenysége. A fegyverszüneti időszakban e forradalmi szervezet nyomást gyakorolt a felkelőcsoportra. Szabó bácsi el is fogadta ezt. November 4-én a csoport a Maros utcai bázist kiürítve ismét a Széna térnél próbálta feltartóztatni a szovjeteket, majd a továbbra is ellenállást vállaló részlegeik a budai hegyekbe vonultak. A nyílt terepen azonban még kevesebb esély volt a szovjet páncélosok megállítására. November 10-én már Szabó János is belátta az ellenállás kilátástalanságát.

A retorzió nyilván a Széna térieket sem kerülte el, köztük Szabó bácsit is a forradalmat követő megtorlások során kivégezték.

Forrás: Szelekovszky Ernő Úr facebook megosztása (2014. 12. 05.)

Az 1956 Magyar Nemzetőrség hivatalos honlapjára írta és szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőnagy

szervezési bizottság elnök