Meghívó Kenderes Város Önkormányzata és a Horthy Miklós Emlékére

Meghívó
Kenderes Város Önkormányzata és a Horthy Miklós Emlékére
Alapítvány tisztelettel meghívja Önt a 2017. szeptember 2-án
(szombaton), Kenderesen megrendezésre kerülő
Horthy Emléknapra
A rendezvény programjai:
10.00 Ökumenikus istentisztelet a kenderesi református
templomban, nt. Cseh Judit református lelkipásztor
és Koltavári Attila római katolikus plébános vezetésével
11.30 Koszorúzás a Horthy család mauzóleumánál
– a megjelenteket köszönti Pádár Lászlóné Kenderes város
polgármestere
– emlékezö beszédet mond: Kovács Sándor, a J.-N.-Sz.
Megyei Közgyülés elnöke.
12.30 Emléktábla avatás a Takarékszövetkezet épületénél
(Horthy kastély föbejáratával szemben) Makra Endre, a
Kormányzó úr egykori testörének tiszteletére.
– emlékezö beszédet mond Bodor Tamás, a Horthy Miklós
Emlékére Alapítvány elnöke
14.00 Konferencia a Horthy-kastélyban

2017. szeptember 2-án Kenderesen Horhy emléknapot rendeznek, melynek meghívóját, programját mellékelem.
 
Az érdeklődőket tisztelettel várják.
 
Üdvözlettel: Bacsó Ernő nőr.mk.altábornagy

.

a honlapra a kapott információból szerkesztette :

Kalmár Ferenc nőr.vezérőrnagy