A nemzetőr vezérkar főnökének újévi üdvözlete

Tisztelt Bajtársak, Nemzetőrök!

A 2019-es esztendő változásokkal telített volt. Módosítottuk az Alapszabályt, a Szervezeti és Működési Szabályzatot, kialakítottuk az ügyrendünket, konkretizáltuk az Állománytáblát, új szervezeti struktúra bevezetésére tettünk javaslatot. Ez nem volt kis munka, amelyet az 1956 Magyar Nemzetőrség Elnökségével és a Ti közreműködésetekkel végeztünk el.

A Nemzetőrségünk megújul! A 2020-as esztendőben folytatjuk terveink megvalósítását, amely az eddigi feladatok ellátása mellett kiegészül a nemzetőr hagyományokhoz kapcsolható, magasabb szintű, társadalmilag is fontos tevékenységekkel. Ez olyan program, mely méltó a magyar nemzetőr elődök cselekedeteihez és amelyet csak csak Veletek együtt leszünk képesek végrehajtani. Az új tevékenységek szakaszosan indulnak, melyben számítunk a megyei egységeinkben munkálkodó Bajtársaink közreműködésére.

Kívánok ezekhez a munkákhoz minden Tisztelt Bajtársamnak és kedves családjának sok sikert, kitartást és eredményekben nem szűkölködő Boldog Újesztendőt!

Tahitótfalu, 2019. december 31-én.

                                                 üdvözlettel:

                                                                   Dr. Diószegi Gábor nör. vezérőrnagy                                                                                                   vezérkarfőnök

közzétette: v.l. Szabó János nör. ddtbk, főszerkesztő