Főparancsnoki interjú

Az 1956 Magyar Nemzetőrség hivatalos honlapjára szerkesztette:
Kalmár Ferenc nőr. vezérőrnagy
dunaújvárosi parancsnok

Szegedi látogatás

A főparancsnok Máhli Imre nőr. dandártábornok kíséretében részt vett Szegeden az 1. világháború halottai emlékére felállított kettős kereszt avatási ünnepségen.

A rendezvényt a Szegedi Hagyományőrző és Városképvédő Egyesület szervezte v. Szilágyi Árpád nőr. ezredes vezetésével.

A keresztet megáldotta Gyulai Endre nyugállományú püspök. A megemlékezésen a főparancsnok koszorút helyezett el.

Hévíz, 2014. 08. 03.

Írta és az 1956 Magyar Nemzetőrség  hivatalos honlapjára  szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

szervezési bizottság elnök

2014.07.19.: Komló – Kökönyös – új alapszabály! (szerző: Bársony Róbert)

Kis bevezetés:

Az egykori bányaváros jelenleg országos szinten a fanatikus kézilabda drukkereiről, valamint a páratlan szép fekvéséről ismert. Komló olyan város, amit a politikai döntés eredményeként az 50-es években felfejlesztettek, ide oly ipar telepedett, mely a város gazdasági helyzetét megerősítette. Az ipari üzemek felszámolását követően ezek a hirtelen megduzzadt települések megrekedtek és a lakosságuk száma csökkent.

A főparancsnokunk immáron 3. “hivatalos” látogatását teszi Baranya megye második legnagyobb városában. Első alkalommal egy rendkívül kiélezett kézilabda rangadó játékvezetője volt – a szomszédvár  Pécs csapata ellen – évtizedekkel ezelőtt, még a betonos pályán, amely a maga nemében mindig hihetetlen kihívást jelent játékosnak, nézőnek, játékvezetőnek egyaránt.

Ezután napjainkban 2 alkalommal nőr. rendezvény is volt a településen, ahol szintén részt vett.

A mostani villámlátogatása maga volt a csoda, ezért legyen áldott minden egyes lépése, melyet a kökönyösi városrészben megtett. Nagy örömömre szolgált, hogy kedves szavakat intézett az idős, beteg édesanyámhoz is, akit meglátogatott.

Fontos – Komlón elhangzott gondolatok:

Az elkövetkező időszak nagyon fontos szervezési és koordinációs feladatai kerültek elemzésre és meghatározásra itt, köztük az új alapszabály, új ‘SZMSZ” és új állománytábla és az előmenetelek feltételeinek meghatározása, a tábornoki rendfokozatok szűkítése.

A 2015. évi tisztújító közgyűlésre szervezetünk vadonatúj alapszabályt készít, mely akkor kerül elfogadásra.

A főparancsnok 3 tagú előkészítő bizottságot jelölt ki erre a célra, melynek vezetésével:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy – szervezési bizottság elnököt bízza meg.

A bizottság tagjai:

– Dr. Barnóczki Károly nőr. dandártábornok

– Dobó Gábor nőr. ezredes

– Helmeczy György nőr. dandártábornok

Az alapszabály tervezetét a bizottság vezetője 2014. december 31-ig adja le a főparancsnok részére.

A szervezési bizottság elnökeként a korábbi évekkel szinkronban ismét javasoltam a főparancsnok úrnak a következőket:

– Az összefogás szükségessége mindenek felett! Csak az egy irányba tartó eredők visznek előre – ez csak együttműködéssel lehetséges! Segítséget, segítőkészséget mindenkitől szívesen fogadunk.

– 2015. évben a pályázatokra nagyobb figyelmet szenteljenek az arra kijelölt személyek, annak érdekében, hogy a szervezet feladatainak végrehajtásához a finanszírozás optimálisabb legyen és ne kerülhessünk a működőképesség határára.

– Ki kell jelölni egy felkészült pályázatfigyelő embert a későbbiekben, aki gyorsan tud reagálni az adódó lehetőségekre és képes a pályázatok hatékony elkészítésére.

– Okvetlen fontosnak tartom Dr. Orbán Viktor Miniszterelnök úrnak írt leveleink után egy hivatalos találkozó előkészítését is bárhol az országban, ahogy azt már a 2010-es évek elején megbeszéltük egyszer a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Ongán és Hernádnémetiben tett látogatásunk alkalmával. (Sajnos  a már előrehaladott szervezés alatt álló feladat házigazdája menet közben elhalálozott, így a konkrét meghívás elmaradt.)

– Politikai akarat nélkül minden törekvésünk és erőfeszítésünk kárba veszhet, és veszik, ezért erre a továbbiakban is törekedni kell! Ennek előfeltételeként a szervezet évtizedek óta tartó egységét és összetartását szükséges megőrizni!

– Fő szervezési feladatnak tekintem továbbá, hogy az Igazságügyi és Rendészeti Miniszterrel/Belügyminiszterrel, valamint a Honvédelmi Minisztérium Parlamenti Államtitkárával történt korábbi találkozónkat is meg kellene ismételni, mivel a körülmények azóta kicsit változtak.

– Továbbra is ajánlom mindenki figyelmébe, hogy Nemzeti könyvtárunk, az Országos Széchenyi Könyvtár Dr. Hautzinger Gyula nyá. honvéd ezredest – katonai szakértőt megtisztelte azzal, hogy a megalapításának  165. évfordulója  alkalmából e-könyvtárába beemelte sikeresen megvédett PhD értekezését  ” A modern Nemzetőrségről”.

– Javaslom, hogy félévente tartsunk naptári tervbe illesztve Országos Tudományos Nemzetőr Konferenciát, ahol a tagjaink kifejthetik elképzeléseiket a szervezet előrelépésével kapcsolatban.

– Szükségesnek tartom, hogy a feladatok elosztása vertikálisan és horizontálisan is lépcsőzésre kerüljön – minél több olyan tag bevonásával, akik eddig csak „potyautasként” élvezték a szervezetünkhöz tartozás előnyeit, de a közös munkából nem vették ki részüket.

– A tapasztalatok és visszajelzések alapján (évekre visszamenőleg lett elemezve) nagyobb figyelmet kell szentelni az újonnan felvenni kívánt tagok megválogatására is, mivel káros lehet, ha valaki nem megfelelő magatartást tanúsít, belülről bomlaszt, így fontos erőforrásokat és időt emészt fel a vele és káros tevékenységével való haszontalan foglalatosság ahelyett, hogy az alaprendeltetésünknek megfelelő feladatok ellátására tudnánk optimálisan koncentrálni.

– Inkább legyünk kevesebben, de hatékonyabban tudjunk működni! A személyi döntések meghozatala az elnökség és a  főparancsnok hatásköre. Azon személyek, akiknek a munkájára a továbbiakban a vezetés nem tart igényt, illetve akik kiléptek a szervezetünkből, azok nem viselhetik az 1956 Magyar Nemzetőrség egyenruháját, nem használhatják elnökünktől kapott igazolványukat és a főparancsnok által adományozott rendfokozatot. Eddigi tevékenységüket megköszönjük.

Végezetül álljon itt egy idézet D. D. Eisenhower elnöktől:

“Az alapos technikai és lélektani, fizikai felkészítés olyan fegyver, amelyet minden nemzet megadhat katonáinak, mielőtt harcba küldi őket, de mivel a háború a demokráciákat mindig váratlanul éri, ezt a kiképzést nagyrészt békében kell elvégezni. Amíg nem valósul meg az általános leszerelés, mindig bűnnek fog számítani, ha az embereket felmentjük az olyasfajta kiképzés alól, amely tisztességes esélyt ad számukra, hogy túléljék a háborút.”

Budapest, 2014. 08. 02.

Írta és az 1956 Magyar Nemzetőrség hivatalos honlapjára szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

szervezési bizottság elnök

2. Keszthelyi megbeszélés, Bársony Róbert néhány személyes gondolata

Tisztelt Bajtársak, Bajtársnők, Látogatók!

Az 1956 Magyar Nemzetőrség jelenleg Zala megyében tartózkodó tagjai ismét találkoztak a Balaton fővárosában – a múzeumok városában – Keszthelyen a főtéren, majd egy közös eszmecserére összeültek azzal a  céllal, hogy erősítsék az 1956 Magyar Nemzetőrség eszmeiségét, összefogását és hagyományait ezen a környéken is, amit országos szinten v. I. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes, elnök – főparancsnok képvisel.

A találkozón megbeszéltük az aktuális problémákat, az elkövetkező félév fő feladatait, programjait, valamint a Cserszegtomajra tervezett kihelyezett ülés előkészületi munkáit, ahova természetesen meghívjuk és nagy szeretettel fogadjuk minden bajtársunkat.

Régi tervünk értelmében az Egyesült Királyságban – Bristolban – élő Sir Szabó bajtársunk által felajánlott dombormű másolatát a városban szeretnénk felállíttatni. A dombormű eredeti példányát korábban Csepelen már felavattuk.

(Bristol –  Anglia délnyugati részén, Londontól 185 km-re nyugatra található. Lakóinak száma jelenleg hozzávetőleg 450 000 fő.)

A körülmények teljes körű vizsgálata során megállapítottuk, hogy a helyi polgármester sajnálatos betegsége következtében ez a feladat és a Keszthelyre és Cserszegtomajra tervezett  országos  kihelyezett vezetőségi ülés és koszorúzások későbbre, a polgármester úr gyógyulásáig elhalasztódnak.

A Hévíz melletti Alsópáhokon élő Rácz László nőr. dandártábornok bajtársunknak innen a “szomszédból” is mielőbbi gyógyulást kívánunk.

A megbeszélésről telefonon tájékoztattuk v.l. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes – elnök, főparancsnokot, valamint Fejes Frigyes nőr. altábornagy – elnökhelyettest is.

Álljon itt végezetül pár személyes gondolat is Bársony Róbert tollából:

v. I. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes munkásságát igen nagyra értékelem és  személyesen is megtisztelve érzem magam, hogy éveken keresztül vele dolgozhattam. Ritka éles és logikus gondolkodása mindig elbűvölt. A sport területén is számos régi emléket tudtunk feleleveníteni.

Végigjártuk együtt a minisztériumokat, megyeszékhelyeket, kis és nagyvárosokat, budapesti kerületeket és mindenhol az érdekeinket képviseltük, az összefogást hangoztattuk, a több ezres tagságunkat folyamatosan tájékoztattuk.

Valódi értéknek tartom, hogy a Főparancsnokunk hosszú éveken át nap-mint nap képviselte és képviseli az ügyünket, saját nyugdíját és szabadidejét beleölve mindebbe és összetartva  és növelve a szervezet tagságának létszámát.

Talán, ha több anyagi támogatást élvezne a szervezet, akkor az életminősége sem csorbult volna, de neki ez a léte és kívánom, hogy az utolsó pillanatig ennek szellemében élhessen.

Mint ahogy tette a nemrégiben elhunyt v. I. Kégl Antal nőr. altábornagy – rehabilitált honvéd szabadságharcos főtiszt is, ki a halálos ágyán, az utolsó pillanatig tevékenykedett, szolgálta az ügyünket és írta a leveleit, koordinálta a területét.

Sosem felejthetem el azt, amikor a Miniszterelnöki Hivatalban jártunk Boros Péter Miniszterelnök Úr meghívására. A lépcsőn fél óráig tartott felmennünk, mert a lába már oly gyönge volt, hogy majdnem összeesett, remegő kezével kapaszkodott belém…  a szíve viszont hatalmas volt az utolsó pillanatig…

Máig a fülemben csengnek megtisztelő szavai, amit a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeum udvarán mondott egy rendezvény keretében…

A Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumába – Dr. Simicskó István –  HM parlamenti államtitkári megbeszélést is ő szervezte, de már nem tudott oda elmenni, hisz felöltözés után a szobájában összeesett, szomorú látvány volt a csodás egyenruha és Ő a földön fekve…így ide v.l. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes – elnök, főparancsnokkal tudtunk elmenni…

És sorolhatnám a számtalan rendezvényeket…

Mindenképpen még idén emléktáblát szeretnénk felállítani a háza bejáratánál, hol élt és munkálkodott. Ez előreláthatólag október 23-án fog megtörténni.

Ebben azért is érintett vagyok, hisz Kégl Antal úr szóban többször is “fiának” fogadott és sok közös levelet, megbeszélést csináltunk együtt a dolgozószobájában, mindvégig a Nemzetőrség és a Honvédség érdekében – Gereben Éva nőr. főhadnaggyal egyetemben.

A beteg kedves feleségének (özvegyének) ezúton is jobbulást kívánok!

Az Kégl Úr és a Főparancsnokunk által képviselt eszmeiséget kívánjuk folytatni és ennek szellemében zajlott a keszthelyi találkozó is, aminek természetesen lesz folytatása, mind elméleti, mind gyakorlati síkon egyaránt.

Továbbra is szívesen fogadunk minden segítséget, ami az összefogást és a szervezet erősítését szolgálja.

Nagyon örülök, hogy  v.l. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes – elnök, főparancsnok Úr a korához képest hatalmas lendülettel és elszántsággal munkálkodik nap, mint nap, ami  tiszteletet parancsol, amit a legfőbb állami vezetők is folyamatosan, évek óta elismernek.

Kívánom neki, hogy még sok évig álljon az 1956 Magyar Nemzetőrség élén!

Megjegyzés: (Lehet hogy a kívülállók számára egyes soraim “visszatetszést válthatnak ki”, de ez egyáltalán nem érdekel, mivel senkinek sem akarok megfelelni, amit leírok, azt úgy is érzem, a valódi bajtársak, kollégák pedig értik a szavak és tettek egységét. Mindezt írom úgy, hogy soha semmilyen anyagi érdek nem fűződött az itteni tevékenységemhez, mivel egy fillér ellenszolgáltatás nélkül végeztem azt, de mindig felemelő örömmel és szívesen tettem – a honvédség és a nemzetőrség érdekében.)

Bársony Róbert

 

A Keszthelyen végrehajtott megbeszélés résztvevői voltak:

– Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy – szervezési bizottság elnök

– Papp Kálmán nőr. vezérőrnagy – gazdasági bizottság elnök

– v.I. Kustos János nőr. altábornagy – elnökségi tag, Egyesült Királyság 56-os politikai szervezeteinek mb. magyarországi elnöke

– Hirsch Márton nőr. ezredes (Cserszegtomaj)

Keszthely, 2014. 07. 09.

Írta és az 1956 Magyar Nemzetőrség  hivatalos honlapjára  szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

szervezési bizottság elnök