„Ellenség a háborúban, testvér a halálban”

Tisztelt Bajtársnők, Bajtársak!
Szeptember 26-án a Stefánia Palotában került sor az I. Világháború kitörésének 100. évfordulójáról való megemlékezésre, ahol többségében katonatisztek és meghívott nemzetőrök vettek részt.
A megemlékezés nemzeti imánk éneklésével kezdődött. Majd a tábori püspökök részvételével – görög katolikus egyházi szertartás szerint, közös imával – emlékeztünk a háború során elhunyt hőseinkre.
Hende Csaba honvédelmi miniszter úr mondott megnyitó beszédet. Miniszter úr elmondta, hogy a háború különböző frontjain mintegy 600 000 magyar katona esett el. (Csak az Isonzó völgyében lefolyt ütközetek során, mintegy 250 000 katonánk esett el.)
Miniszter úr említést tett az olaszországi Custozó magyar katonai temetőjében – a magyar katonai képviselettel együtt – Ferenc pápa által tartott szertartásról is. 1948 után megfosztották népünket, a háborús hősökről való emlékezésről, a hadiárvákról és hadiözvegyekről való gondoskodásról. A katonai temetők és az elhunyt hősi hallottak katonai nyilvántartását is megsemmisítették a gyökértelen, nemzetidegen kormányzatok, s megszüntették a hadisír gondozásokat.
Ma már a Bécsben megmaradt – párhuzamosan nyilvántartott – adatok alapján a HM szervei újra feldolgozzák az elfelejtetett katonai temetőinket. 2002. év januárja óta, törvény biztosítja nálunk is a hadisírok védelmét. Ebből a célból létrehozták a HM Hadisírgondozó Osztályt.
A 2001. évi LXIII. tv. alapján, május utolsó vasárnapja újra a Magyar Hősök emléknapja. Ennek alapján emlékezünk az I. és II. Világháború, valamint az 1956-os forradalom hőseiről. Ma már a kormányzat anyagilag is támogatja a hőseinkről való méltó megemlékezéseket.
Ezután a Miniszter úr megköszönte a szervezők munkáját, majd távozott.

Mivel Semjén úr Orbán miniszterelnök úrral Kárpátalján tartózkodott, ezért beszédét a kabinet főnöke olvasta fel.

A 100. évfordulóra emlékezve is megállapítható, hogy a történelmet mindig a győztesek írták. A kommunista propaganda hőseinket negatív személyekként, s megszállóinkat felszabadítóként kezelték, sőt még az országunkat bombázó angolszászok katonai temetőit is példamutatóan ápolták. Az ÁVH áldozatainak sírját és az 56-os temetőket elfelejtendőnek tartották, még a családtagoknak is tiltották az emlékezést.

Gyóni Géza „Csak egy éjszakára küldjétek el Őket” verséből szavaltak.

A HM Társadalmi Kapcsolatok és Háborús Kegyeleti Főosztály vezetője, a hőseinkre emlékezve idézte az olasz kollégájának mondását, hogy „A nagyapám hőstette, az én büszkeségem.”

Nagyon jó kapcsolatokat ápolnak az osztrák, a német, az olasz és szlovén szervekkel. Szerbiával és Szlovákiával nem tudnak megfelelő kapcsolatot kiépíteni a hadisírok gondozásáról. A románokkal is nehéz a helyzet, mert általában felszámolják a magyar vonatkozású emlékhelyeket. Az orosz hivatalos szervekkel, főleg az érintett települések vezetőivel és az egyházi személyekkel is jók a kapcsolataik. Az ukrán hadisírgondozókkal, ma már megfelelőek a kapcsolataik.

Pintér Lajos 1956-óta Olaszországban élő hazánkfia beszélt az olasz hadisír gondozásról. Az I. Világháborúban (1914. július 28. – 1918. november 11.) összesen 65 millió katona vett részt. (Az olaszoktól 5,9 millió katona vett részt a Nagy Háborúban.)
Az olaszok példamutatóan ápolják a mi hősi halottaink sírhantjait is. Mottójuk: „Ellenség a háborúban, testvér a halálban.”

Az olasz katonai temetők nem csak rendezettek, hanem a katonai hősiességet kifejező művészeti alkotások sokaságával is rendelkeznek. A németektől és az osztrákoktól mindig népes hagyományőrző csoportok keresik fel a katonai temetőket és emlékhelyeket Olaszországban.
1990. óta már katonák is rendszeres látogatóik az emlékhelyeknek. Korábban jobbára csak családtagok kisebb csoportjai látogattak el a katonai temetőkbe. Jellemző a nemzetidegen kormányok korábbi viselkedésére, amikor 1987-ben Verona polgármestere meghívta a magyar szerveket az osztrák-magyar katonai temetőben tartandó emlékező rendezvényre, akkor a magyarországi római követ azt a választ küldte; „mi nem foglalkozunk ilyesmivel”.
Előadása befejezéseként fényképek kivetítésével mutatta be, amikor Ferenc pápa látogatást tett a Fogliani katonai temetőben, s Hende Csaba miniszter úr a Ludovikások sorfala közt koszorúzott, valamint láthattuk a Visentiniben felépített Magyar Kápolnát, melyet a magyar küldöttséggel együtt Ferenc pápa is felkeresett.

A “csüggedő” figyelem ébrentartására, a Balassi Bálint dalárda katonanótákat énekelt. Előadásukban elhangzott a „Bús magyarok imádkoznak”, valamint a „Krasznahorka büszke vára”. (a kórus egyik lelkes tagja Sárközi Zoltán nőr. alezredes)

Rövid szünet után Csorba László az Itáliában található magyar katonai emlékhelyekről beszélt. Ismeretei szerint legalább 60 magyar vonatkozású temető van. Képek sokaságával mutatta be a Monarchia katonáinak sírjait.

Stencinger Norbert a görög katolikus egyház Szent Atanáz rend képviselője, a katonák lelki gondozásáról beszélt. A Monarchia KuK hadseregében római és görög
Katolikus, görögkeleti, evangélikus, református, izraelita, valamint mohamedán tábori lelkészek szolgáltak.
A frontokon még azok is újra megtanultak imádkozni, akik már elfelejtettek. A harcmezőn rendszeresek voltak a tábori misék, illetve az istentiszteletek. A lovagias ellenfelek ilyenkor “lecsendesítették” ágyúikat.

A lövészárkokban ütközetek, illetve rohamok előtt közösen imádkoztak, utolsó kenetet vagy úrvacsorát vettek a katonák. „Magyarok Nagyasszonya könyörögj érettünk!” A tábori lelkészek imádkoztak a haldokló, illetve sebesült katonáknál. Szentestén mindig karácsonyfát állítottak.
„A véráztatta Doberdón minden nap nagypéntek,” véleményezte a látottakat, a frontot megszemlélő József főherceg.
Csaták után az elhunyt – saját és az ellenséges – katonákat, a tábori lelkészek búcsúztatták.

Hóvári János – volt izraeli nagykövet – a közelkeleti török fronton szolgáló magyar katonák harcairól adott tájékoztatást. 1915-ben angol inváziós csapatok partra szálltak Gallipolinál, azzal a hadászati céllal, hogy elvágják Törökországot a központi hatalmaktól, illetve az antant csapatok a Dardanellák és a Boszporusz elfoglalásával a Fekete-tengeren át kapcsolatba kerüljenek Oroszországgal.
A törökök nem rendelkeztek megfelelő tüzérséggel, ezért a Monarchiától kértek tüzérségi katonai egységeket. A török frontra kiküldött tüzérek különböző alakulatoktól lettek összeválogatva, s eredményes tevékenységüknek köszönhetően sikerült a törököknek a Gallipoli-félszigetről kiszorítaniok az angolokat.
1916-ban az angolok a Sínai-félsziget felől támadták a törököket. A törökök ismét tüzérek kiküldését kérték a Monarchiától. Ekkor már a Kassai és a Budapesti tüzérosztályokat küldték ki Jeruzsálemben, akik onnan vonultak a Sinai-félszigeti hadszíntérre. A törökök meg voltak elégedve, a magyar tüzérek eredményes harcával.

Végül Margittai Gábor a Szamár-sziget elfelejtett hadifogoly katonáiról tájékoztatta a hallgatóságot. Szerbia megtámadása (1914. július 28.) után – az alkalmatlan Potyerek tábornok által vezetett hadműveletek során – a Monarchiának mintegy 85 000 katonája esett a szerbek fogságába. Az alultápláltság és a Szerbiában pusztító tífusz miatt meghalt a hadifoglyok mintegy 2/3-a. 1915. októberében a KuK hadsereg által indított nagy offenzíva, valamint 1915. októberében a Bulgária által kezdett támadás után, a harapófogóba került szerb haderő Albániába menekült.
A szerbek a mintegy 35 000 hadifoglyot magukkal vitték Albániába, s ott a segítségükre érkező olaszoknak átadták a még élve maradt mintegy 23 000 hadifoglyot. Az olaszok a beteg és legyengült hadifoglyokat a Szardínia sziget mellett  lévő mocsaras Szamár-szigeten helyezték el. Néhány napon belül, a szerencsétlen 23 000 hadifogoly hullája borította el a szigetet.
A szerbek még ma is igyekeznek a mostohán bánt hadifoglyok szenvedtetését elhallgatni és tagadják, hogy felelősség terhelné öket.

A honvédelmi szakbizottság nevében Pintér Attila nyá. ezredes – levezető elnök zárszavában megköszönte az előadók munkáját.

Befejezésként a hősi halottakra emlékezve elénekeltük a szózatot, majd elhangzott az Il. Silenzió.

Az előadások elhangzása után a HM által biztosított állófogadáson vettünk részt. Önkiszolgáló jelleggel – a bőség kosarából válogatva – volt lehetőségünk megebédelni.

Ebéd után hagyományőrző tisztek, tiszthelyettesek – korhű fegyverzetben és csukaszürke egyenruházatban – tartottak bemutatót. Meglepetésként  megszólaltattak egy működő képes hegyi kis ágyút is, mely az egykori Skoda-gyár által gyártottak hiteles másolata.

Az ágyú egyébként akkorát szólt, hogy a szemközti olasz nagykövetség előtt parkoló összes autó riasztója bekapcsolt…

A bemutatott ágyú érdekessége volt, hogy nehezen járható hegyi utakon szétszedett állapotban tudták a katonák szállítani, s majd a védett ütegállásban a tüzérek újra összeszerelték.
(Nagyapámtól hallottam, hogy az olaszok gyakran a védelmi állások feletti sziklákat lőtték, s a lehulló kövek ellen nehezen találtak fedezéket…)
A bemutató után, a szervezők megköszönték a jelenlévőknek a megemlékezésen való részvételt.

“Szomorúan kell megállapítanunk, hogy katonáink idegen érdekekért – Ausztria határainak védelméért – hullatták vérüket. Az osztrák szociáldemokrata kormányzat a háború után, gyalázatos módon – az antant támogatásával – elrabolta országunk nyugati várvidékét.
1918. november 3-án Padovában aláírt fegyverszüneti megállapodás idején még jelentős magyar katonai erővel rendelkeztünk, amely alkalmas lehetett volna a válságos helyzetben, a Szent Korona határainak és népeinek a védelmére. Azonban Budapesten, a nemzetidegen antantbarát liberális cionista szervezetek „őszirózsás forradalomnak” nevezett lázadása, megakadályozta a magyar nemzet önvédelmének a megszervezését.”

Helmeczi György
nyá. alezredes
nőr. dandártábornok

A 2001. évi LXIII. tv. alapján MÁJUS UTOLSÓ VASÁRNAPJA újra a HŐSÖK NAPJA

az 1917. évi VIII. törvény rendelet és az 1924. évi XIV. törvény rendelet érvényesítésével.

A magyar nemzet mélységes szeretettel, magasztaló elismeréssel és hálával emlékezik meg azokról a hős fiairól, akik az 1914./1918. évi az 1941./1945. évi világháborúk alatt és
1918. és 1956. évek között a hazáért vívott súlyos küzdelmekben a magyar nemzetnek dicsőséget és hírnevet szerezve életüket áldozták.

A megemlékezés tökéletesre sikeredett minden tekintetben, köszönet az előadóknak, a   szervezőknek, rendezőknek és nem utolsó sorban a  KDNP Országos Honvédelmi és Nemzetbiztonsági Szakbizottság valamennyi megjelent tagjának, kik a lebonyolításban segédkeztek.

Az 1956 Magyar Nemzetőrség hivatalos honlapjára írta és szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőnagy

szervezési bizottság elnök