Az 1956 Magyar Nemzetőrség felhívása az egységes Magyar Nemzetőrség létrehozására

A napokban tárgyalásokat folytattunk Magyarország Kormánya, a Honvédelmi Minisztérium és az Országgyűlés vezetésével, akik támogatják abbéli törekvéseinket, melyek az országban működő nemzetőr szervezetek egy szervezetté történő összevonását célozzák.

Levélben megkerestük több, ismert, működő nemzetőr szervezet vezetőjét és néhány szervezet már biztosított csatlakozásáról.

Felkérek minden olyan szervezeten kívüli nemzetőrt, vagy kisebb egységeket, akik egyetértenek az alábbi felhívásunkkal, jelezzék felénk szándékukat.

 

FELHÍVÁS

Nemzetőrök!

1989.október 23-án kikiáltották Hazánkban a Köztársaságot, és megszűnt az az érdemtelen politikai üldöztetés, amelyet az 1956-ban létrejött Nemzetőröknek 33 éven keresztül el kellett szenvedniük.

A megváltozott helyzetben sorra alakultak az „56-os” egyesületek, így a nemzetőrségek is. Már akkor is érthetetlen volt, hogyan alakulhat ennyi érdekvédelmi és egyéb célra készülő társadalmi szervezet. Egymás ellen is felléptek, nem tudtak megegyezni abban sem, hogy valójában mi történt a forradalom alatt, ki, mit, hol csinált, ki volt ott, ki nem? Ez fekete lepellel vonta be az emlékezést.

1996-ban prof.dr. Király Béla vezérezredes, a Nemzetőrség Parancsnoka (az időközben sorra alakuló nemzetőrségre utalva) azt a nyilatkozatot tette, amellyel egyértelműsíteni akarta – ki számít nemzetőrnek. Idézem:

„Nemzetőr az, aki az 1956-os Forradalomban és Szabadságharcban fegyverrel, tollal és más tettel kiállt az ország függetlensége, a demokrácia, emberi és polgári jogok, röviden a szabadság ügye mellett és tettei elismeréséül a Magyar Köztársaság Elnöke az 56-os Emlékéremmel kitűntette!”

Nemzetőr egyesületek valódi, érdemi, tényleges tevékenységet alig végeznek, viszont van sok egyesület, ehhez sok vezető, sok tábornok. A társadalomban mindig is pozitívan csengett a nemzetőr név, azonban később már a politika is ferde szemmel, ódzkodva figyelte, mi folyik az egyesületekben.

Egy Nemzetőrségre van szüksége az országnak!

Mi, az 1956 Magyar Nemzetőrség tagjai azzal fordulunk minden nemzetőr szervezet tagsága felé, hogy közös értékeinkre építve, tegyük félre ellenérzéseinket, vitáinkat, félreértéseinket és egyesüljünk egy Nemzetőr szervezetté!

Értékrendünk, céljaink, eszméink azonosak. Mi megtesszük az első lépést abba az irányba, hogy kezdődjön el egy párbeszéd arról, hogyan, milyen feltételekkel lehet egyesíteni erőinket.

Várjuk megtisztelő válaszaitokat erre a kérdésre!

Levelezési cím: szerkeszto@magyarnemzetorseg.hu

közzétette: Elnökség