Történelmi Emlékezés Útja

xmldataxmldataxmldataxmldataxmldataxmldataxmldataxmldataxmldataxmldataxmldataxmldataNagy Imre és mártírtársai újratemetésének emléknapján, június 16-án az
1956 Magyar Nemzetőrség Tóth Ilona zászlóalja, a Politikai Foglyok
Országos Szövetségének XVI. Kerületi Szervezete és az ART 16
Művészcsoport közös delegációja végigment a Történelmi Emlékezés Útján.
Ennek állomásai a Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Kara
épületének falán elhelyezett emléktábla, a Kistarcsai Internáló Tábor, a
csömöri Gloria Victis emlékmű, és Tóth Ilona árpádföldi emlékműve.

– A BGF mai épülete korábban laktanyaként szolgált. Ide hurcolták 1956.
november 22-én Nagy Imrét és társait és itt tartották fogva, mielőtt
Romániába vitték őket. Ennek emlékét őrzi az a tábla, amelyet 1991-ben,
a fogva tartás 35. évfordulóján helyezett el a XVI. kerületi
Önkormányzat a főiskola falán és amely előtt A. Bak Péter festőművész,
az Art 16 Művészcsoport elnöke idézte föl ezt az eseményt, amellyel az
épület örökre bekerült a történelemkönyvekbe.

Az emléktábla alatt Kovács Péter polgármester helyezett el koszorút a
mártír miniszterelnök és társaira emlékezve..

– A hírhedt Kistarcsai Internálótábor volt a második emlékhely, amelyet
felkeresett a delegáció. Ott Helmeczy György katonai szakértő ismertette
a tábor egykori dicstelen feladatát, és azt a tényt, hogy ide bírósági
végzés nélkül bárki évekre bekerülhetett, akár a legapróbb
rendszerellenes megjegyzésért is. A fogva tartottakkal embertelenül
bántak és aki itt csak néhány hónapot töltött is, egész életre szóló
lelki sérülést szenvedett, sokan pedig nem is élték túl az internálást.
Az emlékfal előtt Andrásfay Szerencse Ödön költő mondta el erre az
alkalomra írott költeményét.

– A csömöri temető szomszédságában áll a Gloria Victis emlékmű, amelynek
egyik félköríve az 1956-os forradalom és az azt követő megtorlás, a
másik pedig a kommunizmus összes áldozatára emlékezteti az utókort,
függetlenül attól, hogy a világ melyik pontján sújtott le rájuk a
diktatúra. Pethő Dénes az 1956 Magyar Nemzetőrség Tóth Ilona
zászlóaljának parancsnoka bevezetője után – Dr. Szigeti Mihály Antal, a
Gloria Victis alapítvány kurátora beszélt az emlékhely létrehozásának
időszakáról és arról a lelkes összefogásról, amely fontosnak tartotta
az áldozatok emlékének megőrzését. A Gloria Victis a forradalom 50.
évfordulójára készült el és felavatásának fővédnöke Orbán Viktor
miniszterelnök volt.

– A Történelmi Emlékezés Útja Árpádföldön, a Tóth Ilona emlékműnél ért
véget. Itt lovag vitéz Palla László, a POFOSZ XVI. kerületi elnöke
idézte fel Tóth Ilona alakját, és mártírhalálának történetét.

Az emlékező delegációt elkísérte Baranyi László színművész, aki az 1956
Magyar Nemzetőrség dandártábornoka és a mátyásföldi, a csömöri és az
árpádföldi állomáson irodalmi idézetekkel, versekkel tette ünnepélyessé
a visszatekintést.

Forrás:  Schönauer Gábor nőr. százados

Szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

Tóth Ilona Női Kézilabda Emléktorna

v. I. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes, az 1956 Magyar Nemzetőrség Elnök – Főparancsnoka, ki korábban NB 1-es kézilabda játékos és 9256 kézilabda mérkőzés játékvezetője is volt –  előkészítette a Tóth Ilonka kézilabda emléktornát.

A  torna szervezési és lebonyolítási munkálataival Czirjék János Attila nőr. ezredest – sportvezetőt és kézilabda szakedzőt bízta meg.

Versenykiírás (részlet)
1. A verseny célja:
• Tóth Ilona, az 1956-os Forradalom és Szabadságharc Hősére emlékezés.
• A sportág népszerűsítése, a meghívott csapatok részére megfelelő színvonalú mérkőzések biztosítása, felkészülési lehetőség a 2015-2016. évi kézilabda Nemzeti Bajnokságok felnőtt női mérkőzések küzdelmeire.
• A résztvevő csapatok, játékosok, vendégek és látogatók közötti sportkapcsolatok, sportbarátságok kialakítása, fejlesztése.
2. Az emléktorna rendezője:
1956 Magyar Nemzetőrség és a Csömöri Sport és Szabadidő Szervező Nonprofit Kft.

3. A verseny helye: 2141 Csömör, Major u. 7-9. Sportcsarnok
4. A verseny ideje: 2015. augusztus 23. 10:00 – 17:00 óra között
5. Fővédnök:
Dr. Kocsis Máté – Magyar Kézilabda Szövetség elnöke, Budapest Józsefváros polgármestere
6. Védnökök:
Kovács Péter Budapest XVI. kerület polgármestere
Solymosi László Kistarcsa Város polgármestere
7. Főrendező:
v. I. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes, 1956 Magyar Nemzetőrség elnök- főparancsnok
8. Rendező:
Válé Flórián – Csömöri Sport és Szabadidő Szervező Nonproft Kft. ügyvezetője
9. Szervező:
Czirjék János Attila nőr. ezredes
Elérhetősége: (Telefon) 36/20-501-8885
(E-mail): czirjekj@kgei.police.hu
10. A verseny lebonyolítása, a helyezések eldöntése:
A részvevő csapatok körmérkőzéses lebonyolítással egymás ellen mérkőznek, majd a kialakult sorrend után a harmadik
negyedik helyezett a III. helyért mérkőzik, az első két helyezett a döntő mérkőzést játssza. A sorrend kialakulásának
szabálya:>legtöbb pont >legjobb gólkülönbség>több lőtt gól>egymás elleni eredmény>azonosság esetén sorsolás.
Döntőben és a helyosztón döntetlen végeredménynél csapatonként 5 kísérlet 7 méteres, itt is döntetlen esetén első
elhibázott 7 méteres dobás végrehajtásáig.
11. Résztvevő (felnőtt női) csapatok:
– XVI. Kerületi KMSE
– Tököl KSK
– Mogyoród KSK
– Csömöri SZSSZNKFT
12. Nevezési feltételek: meghívás útján, személyes egyeztetéssel.
13. Részvételi feltételek: költségmentes a meghívott résztvevő csapatok részére.
14. Igazolás: csapatnévsor, az orvosi igazolást az egyesületi igazolásban lévő érvényes sportorvosi engedéllyel.
15. Díjazás
• Minden résztvevő csapat oklevelet kap.
• Serleg és éremdíjazásban részesül a kupagyőztes és a 2., 3. helyezett csapat (16 fő/csapat)
• Különdíjat kap a rendezőktől: a legeredményesebb játékos, legjobb mezőnyjátékos és a legjobb kapus, valamint a csömöri Gloria Victis Alapítványtól a legsportszerűbb csapat.
16. Óvás: nincs!
17. Játékidő: 2×15 perc 2 perc szünettel; a kiállítás időtartama 1 perc.
Program:
10:00 Megnyitó a résztvevő csapatok jelenlétével
10:20 Első mérkőzésre bemelegítés
10:30 Csömör – Tököl
11:15 Mogyoród – XVI. Kerület
12:00 Tököl – Mogyoród
12:45 XVI. Kerület – Csömör
13:30 Csömör – Mogyoród
14:15 XVI. Kerület – Tököl
15:15 III. –IV. helyért mérkőzés
16:00 Döntő mérkőzés
16:45 Ünnepélyes eredményhirdetés

Jó versenyzést és emlékezetes élményeket kívánunk!

Szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

Mezőtúr híre

2015. július 4-én Mezőtúron megrendezésre került a Jász-Nagykun-Szolnok megyei Nemzetőr Egyesület találkozója.
A rendezvény szervezője Molnár Sándor nőr. alezredes volt. Jelen volt az 1956 Magyar Nemzetőrség elnökének megbízásából – meghívott vendégként: Kiss Fruzsina Kata
nőr. százados, valamint Simon Antal nőr. alezredes is. A rendezvényen részt vett  Bacsó Ernő nőr. mk. altábornagy is.
A találkozón több téma is felvetődött, így többek között az elnöki értékelő, a feladatok megbeszélése.
A kistérségi vezetők tájékoztatást adtak munkájukról és javaslatokat tettek a későbbi teendőkkel kapcsolatban.
Az arra érdemes nemzetőrök okleveleket vehettek át.  A munkájuk elismeréseképpen néhányan előléptetést és oklevelet vehettek át.
A nap egyik kellemes pillanata a hamisíthatatlan mezőtúri Topogó (táj jelegű étel) elfogyasztása volt a jelenlevőknek.
Az ebéd elfogyasztását követően kötetlen beszélgetés zárta a napot.

Forrás: Kiss Fruzsina Kata
nőr. százados

 

Halálozások

v. Tóth Lajos nőr. alezredes bajtársunk, aki a Pápai református gyülekezet presbitere volt – 77 éves korában elhunyt.

Czakó Éva nőr. őrnagy Jászberényben 66 éves korában elhunyt.

Emléküket kegyelettel megőrizzük.

Sopron, Nagycenk híre

Tisztelt Bajtársak!

Gróf Zichy Ottó sírhelyének megáldására kerül sor 2015. július 19 – én, vasárnap 10 órakor Sopronban a Szent Mihály temetőben, a szolgálatot  Pőcze István nőr. dandártábornok a protestáns tábori lelkészünk fogja végrehajtani.

Mindenkit szeretettel várunk!

img499

A szervezők nevében:

Borsos Gábor nőr. dandártábornok

Győr-Moson-Sopron megye parancsnoka

Képek Pőcze István nőr. dandártábornok – protestáns tábori lelkészünk kinevezéséről Csömörön:

20150621_100813 20150621_100931 20150621_103656

 

 

Írta és szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

Szlovákiai koszorúzás

v. I. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes, az 1956 Magyar Nemzetőrség Elnök – Főparancsnoka 2015. 06. 23-án ünnepségen és koszorúzáson vett részt Léván.