Júniusi összejövetel

1

MEGHÍVÓ!

Az 1956 Magyar Nemzetőrség elnöksége meghívja Önöket 2015. június 20-án /szombat/ a megszokott helyen – a János utcában 10.00.-kor tartandó összejövetelünkre.

Helyszín: Budapest, XVI. János utca 53.

Ismételten felhívom a tagság figyelmét, amit korábban 2014. 11. 13.-án a tagrevízió keretében az interneten és állománygyűlésen is közöltünk, hogy az elnök és az elnökség korábbi döntése értelmében azon tagok, akik 2015. március 31-ig nem rendezték 2 éve fennálló tagdíjtartozásukat a szervezetből törlésre kerültek, egyenruhánkat a továbbiakban nem viselhetik, az igazolványuk érvénytelen és kötelesek azt visszaszolgáltatni. Kérem a parancsnokokat, hogy ezen személyekről rendelkezzenek kimutatással.

PECSÉT

Írta és szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

Közlemény rendezvény elmaradásáról

Csalódottan jelentjük be, hogy az 1956 Magyar Nemzetőrség kiskunfélegyházi egysége által 2015. május 30-án /szombat/ a Hősök Napi megemlékezés tiszteletére tartandó,
rendhagyó országos állománygyűlés Kiskunfélegyházán – ELMARAD.

A rendezvény előzetesen 2015. 05. 08.-án közzé lett téve  honlapon.

Az 1956 Magyar Nemzetőrség kiskunfélegyházi egysége ezúton tájékoztatja bajtársait, hogy a fentiekre meghirdetett rendezvény – tekintettel az alacsony számú jelentkezésre (amely nem érte el az 50 főt sem ) elmarad.
Tisztelettel kérjük azon bajtársaink megértését, akik jelentkezéseiket már leadták, és ezúton reméljük, hogy eme kudarc a hátralévő években nem hátráltatja a rendezvényeink sikerességét.
Köszönjük a fáradozást, és a megértést!
A rendezvény minden évben a hősök napja alkalmából kerül megrendezésre, amely időpont természetesen sok bajtárunknak nehézséget okoz, mivel az időpont közelében számos egyéb ünnep helyet kap, azonban sajnálattal sokak érdektelenségét is tapasztalnunk kellett.

Kiskunfélegyháza, 2015. május 25.
Tisztelettel a szervezőség nevében:

v. Keserű Pál nőr. altábornagy v. Kovács Pál nőr. vezérőrnagy
recefice@gmail.hu rizzo.vitez@gmail.com
06-20-3178 155 06-70-7714-296

Honlapra  szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

Egyik nemzetőrünk sikere a Berlini Fal katonai járőrversenyen

10460958_954155157950004_6130963693474362573_n10460490_954154521283401_5631539298661233121_n10660249_954153164616870_6387477257149297190_n10920908_954153854616801_7494939268822696117_n10995697_954154597950060_4364277460020798786_n11010289_954155081283345_7932202517017723140_n11010524_954153314616855_4622890415735778780_n11154671_954153651283488_712858219973286131_o11160588_954153801283473_284561318811196483_n11188340_954153244616862_6026961164569804750_n11150352_954153744616812_3955591662929803104_n
A MATASZ képviselői a „Berlini Fal” katonai járőrversenyen
“5. alkalommal rendezte meg a Bundeswher Berlini Tartományi Tartalékos Szervezete a „Berlini Fal” katonai járőrversenyt Berlin egyik kerületében Rudowban 2015. április 25.-én, melyen a MATASZ budapesti szervezetének csapata képviselte a magyar tartalékos katonákat. A több éves jó együttműködésnek köszönhetően Frank Eick t. alezredes a Bundeswher Berlini Tartományi Tartalékosok Szövetsége elnökének meghívására vett részt a nemzetközi részvétellel megrendezett tartalékos katonai rendezvényen a magyar csapat: Szabó Levente ny. ezds, Pintér Endre ny. ezds, Dr. Hajós Dezső ny. ezds. és Dr. Zöllei Zoltán ny. alez. A csapat menedzseri teendőit pedig Kovcs Imre ny. ezds. látta el. A 28 csapatból álló mezőny döntő részét a német aktív és tartalékos katonák adták, de megtalálhatóak voltak az osztrák, a brit, a francia és az amerikai tartalékos katonák képviselői is. A verseny ismertségét jelzi, hogy a katonai csapatok mellett a berlini rendőrség, a német technikai segítő szolgálat valamint a berlini önkéntes tűzoltók csapatai is rajthoz álltak a 10 és 25 km-es távok valamelyikén.
A szombat reggeli jó hangulatú megnyitót megelőzte a kötelező regisztráció és felszerelés ellenőrzés hisz a verseny kiírásában szerepelt, hogy minden egyes csapattagnak 7 kg-ot meghaladó súlyú hátizsákot kellett vinnie a verseny teljes hosszán, melyet induláskor a német precízségnek megfelelően mérlegeléssel ellenőrzött a versenybíróság. A teljes távon általános katonai, haditechnika és biztonságpolitikai ismereteket felmérő valamint ügyességi feladatok és erőpróbák nehezítették a haladást. A 10 km-es távon a 10 különböző feladat között megtalálható volt az időre történő kis teherautó húzás, tűzoltó felszerelés összeszerelés és használat, árvizi védekezéshez szükséges homokzsákokból védfal építés valamint egészségügyi jártasságot felmérő feladatok is. Az értékelés pedig a teljes táv megtételéhez felhaszált idő és az egyes feladatok megoldása során kapott pontok kombinációjából tevődött össze.
A nap végén az összesített értékelés során a MATASZ budapesti szervezetének csapata az előkelő 3. helyért járó serleget és személyre szóló okleveleket vehette át Frank Eick t. alezredestől a „Berlini Fal” katonai járőrverseny főrendezőjétől. Mindkét távon az első helyet a német katonák csapatai érték el.
Az egyes csapatok célba érkezése és az ünnepélyes eredmény hirdetés közötti időszak kiváló lehetőséget biztosított a barátkozásra és ismerkedésre, ehhez a házigazdák semmi mással nem pótolható feltételeket teremtettek, hisz a német technikai segítő szolgálat élesben gyakorolta a cél állomás területén a tábori körülmények közötti élelmezési ellátást, de más résztvevő nemzetek is hoztak kóstolót a konyháik ismert ízeiből.
A Szabó Levente ny. ezds. által vezetett MATASZ budapesti szervezetének csapata a versenyre vezető utat felhasználta arra, hogy Drezda északi temetőjében gyertyát gyújtson a II. Világ Háború során a városban elhunyt magyarok emlékhelyén.
A versenyt megelőző napon a csapat tagjait hivatalában fogadta Hajnik László ezds. berlini véderő attasé, valamint Potsdamban a Bundeswher Összhaderőnemi Hadműveleti Központjában is tisztelegtek a missziókban elhunyt katonák emlékművénél az „Emlékezés Erdelyében”. A potsdami látogatás arra is lehetőséget teremtett, hogy az ott szolgálatot teljesítő Nagy Attila alez. magyar katonai összekötő, részletesen bemutathassa a Hadműveleti Központ felépítését és működését.”
Forrás: Hajós Dezső ezredes
BLN 4-1b
A képen – egy nemzetőr 4 fős csapatával eljutott Berlinbe (Pintér Endre honvéd ezredes – ballról a 2.) és bronzérmet nyert a katonai erőpróbán!
Az elnökség nevében szívből gratulálunk!

Írta és szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

 

 

Kiskunmajsai látogatás Pongrácz Gergely halálának 10. évfordulója tiszteletére

10154276_714232808689168_3931707633865858135_n

A Corvin közben közben volt az 1956-os forradalom felkelőinek egyik legfontosabb és legtovább kitartó ellenállási pontja, amikor a betörő szovjet tankok rátámadtak a Magyar Forradalomra.

Az itteni főparancsnok – Pongrácz Gergely – halálának 10. évfordulója tiszteletére V. I. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes – elnök, főparancsnok és Lehr András  – Németországi parancsnok, valamint a Széna téri hős – Mohácsi László meglátogatták a Kiskunmajsai Emlékhelyet.

Koszorút helyeztek el a kápolnában és a kopjafánál.

Örömmel látták, hogy a múzeum renoválása is folyamatban van.

Írta és szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

Kinevezés

Széles körű, a médiában is gyakran közzétett és elismert kiváló munkavégzése elismeréseként – az elnökség javaslatára – v. I. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes – elnök, főparancsnok  kinevezte –

Puskás Béla nőr. dandártábornokot – vezérőrnaggyá.

Kinevezéséhez az elnökség nevében szívből gratulálunk!

Írta és szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

 

1956 Magyar Nemzetőrség Emlékműje

FELHÍVÁS

az 1956-os Nemzetőrség emlékművének anyagi támogatására

A Rákosmenti ’56-os Alapítvány és a Rákoskerti Polgári Kör

tagsága úgy döntött, hogy

pótolva az elmúlt több mint fél évszázad mulasztását,

az országban egyedülálló módon és először
Budapesten, a XVII. kerületben lévő Kucorgó téren

az 1956-os Forradalom és Szabadságharc 60. évfordulójára

a Nemzetőrség hősies helytállásának emléke előtt tisztelgő

köztéri alkotást kíván elhelyezni.

Ahhoz, hogy az emlékmű megvalósulhasson, az Önök anyagi támogatására is számítunk.

A Rákosmenti ’56-os Alapítvány és a Rákoskerti Polgári Kör felkéri azokat a jogi személyeket és magánszemélyeket, akik a fenti cél megvalósítását támogatni szeretnék, hogy adományaikat utalják át a Rákoskerti Polgári Kör

a 12011739-00157999-00200004 számú bankszámlájára,

„Adomány az 1956-os Nemzetőr emlékműre” megjelöléssel,

Postai készpénz átutalási megbízással (postai csekk) is lehet a fenti számlára adakozni.

A 100.000 forintot meghaladó összeget adományozók

nevét a talapzatba épített táblán megörökítjük!

Köszönettel:

Szelepcsényi Sándor

a Rákosmenti ’56-os Alapítvány titkára és

a Rákoskerti Polgári Kör elnöke

Tel: 06-20-944-2567

 

Az 1956-os Nemzetőrségnek még nincs emlékműve Magyarországon! A Forradalom és Szabadságharc idején meghatározó szerepet betöltő szervezet tagjai feltétlenül megérdemlik hősi helytállásuk emlékének megőrzését. A még ma is köztünk élő nemzetőrök megbecsülését is jelenti ez az emlékhely, hiszen sokan közülük a forradalomban való részvételükért kirótt börtönévekkel fizettek a nemzet szabadsága melletti kiállásukért. A Rákosmenti ’56-os Alapítvány és a Rákoskerti Polgári Kör magára vállalta, hogy Budapest XVII. kerületében felállítja azt az emlékművet, amely elevenen életben tartja a forradalom nemzetőreinek emlékét. Ez a szobor – amely Simorka Sándor szobrászművész alkotása – alkalmas lesz arra, hogy előtte az 1956-os Forradalom és Szabadságharcra emlékezve évről-évre kifejezhessük a hőseink iránt érzett tiszteletünket.

  • Az emlékmű méretei:
    • Figura: 250 cm magas, anyaga süttői fehér mészkő.
    • Posztamens: 100 cm magas, anyaga fagyálló homokkő, andezit szikla vagy a süttői mészkő egy sötétebb változata.
  • Elhelyezése: A figura és a posztamens körbejárható szegélye kisebb kövekkel, kavicsokkal borított, kissé távolabb nagyobb kövek, esetleg padok, amelyekre le is lehet ülni. Háttérként az emlékművet félkörben körbevevő sűrű örökzöld tujasor áll, amelynek sötétebb színe harmonizál a kő világos sziluettjével.

A szobor figurája egy huszonéves fiatalembert ábrázol korabeli hosszú kabátban, vállán a nemzetőrök járőrben hordott Mosin-Nagant típusú puskájával (dióverő), karján karszalag, baloldalán töltényeknek és élelemnek való válltáska. Bal kezében drapériaként függ az 1956-os Forradalom és Szabadságharc jelképeként ismert lyukas zászló.

A posztamensen egy szalagon vésett, feketével színezett írás:

AZ 1956-OS NEMZETŐRÖK EMLÉKÉRE,

a szavak között elhelyezve a Nemzetőr Jelvény vésett mása.

Manapság gyakran használják ki a jóhiszemű embereket lelkiismeretlen szélhámosok és kérnek adományokat mondvacsinált ürügyekkel.

A mi szándékunk tiszta és leellenőrizhető!

Budapest Főváros XVII. kerület Rákosmente Önkormányzata támogatja elképzelésünket, amelyet az is igazol, hogy a 2014. augusztus 28-án tartott testületi ülésen a képviselők egyhangú szavazattal hozzájárultak az emlékmű felállításához.

Amennyiben erről további információra volna szükségük, kérem, lépjenek kapcsolatba a Rákosmenti Polgármesteri Hivatal Oktatási és Művelődési Csoportjának vezetőjével, Kelemen Sándor úrral a +36 1 253-3424 telefonszámon, vagy a muvelodes@rakosmente.hu elektronikus levélcímen.

Szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

 

 

Kinevezés

v. I. Dömötör Zoltán nőr. vezérezredes – elnök, főparancsnok 2015. 03. 15-i hatállyal kinevezte v. I. Molnár Péter Pál nőr. altábornagyot – Csongrád megye parancsnokává.

Csömör – Hősök tere

11255810_10204397185432449_7992313519849924451_nDSC_0003

Ritka nyugodt és kellemes környezet, barátságos emberek – mindez Csömör…

(Reméljük még nagyon soká itt lesz a társadalmi szervezetünk központja…)

Isten minket úgy segítsen!

Írta és szerkesztette:

Bársony Róbert nőr. vezérőrnagy

 

 

Halálozás

v. Fekete Mihály nőr. dandártábornok, a Szabadság Hőse – Angliában élt bajtársunk elhunyt.

Temetése 2015. 05. 08-án a Kesztőlci temetőben lesz.

Emlékét kegyelettel megőrizzük.