A 2019. november 23-án megtartott állománygyűlésen az Elnökség kihirdette egyhangúan meghozott döntését, miszerint létrehozta a Nemzetőrség központi végrehajtó szervét a Nemzetőr Vezérkart.

Dr. Diószegi Gábor nör. ezredest korábbi tisztségéből felmentve kinevezte vezérkarfőnök beosztásra és vezérőrnaggyá léptette elő.

A Nemzetőr Vezérkar főnöke állományilletékes parancsnoka a tagságnak, és elsődleges feladata az Elnökség döntései alapján a Nemzetőrség szakmai vezetése.

A Nemzetőr Vezérkar további tagjai beosztás szerint: a kiképzési parancsnok, Budapest parancsnoka, a Tábori Lelkészi Szolgálat vezetője és a Nemzetőr Biztonsági Szolgálat parancsnoka.

Az új vezérkarfőnök székfoglalójában elmondta, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a Nemzetőrség társadalmi szerepvállalásának fokozására a Küldöttgyűlés által elfogadott, az Elnökség által teljes mértékben támogatott és a Miniszterelnöki Hivatal, a Honvédelmi Minisztérium, valamint a Honvédelmi Sportszövetség által is üdvözölt program végrehajtásához megfelelően fegyelmezett, jól képzett és hatékony működésű, nemzetőr elődeinkhez méltó szervezetté alakuljunk a Haza szolgálatában.

A kinevezéshez és előléptetéshez gratulálunk, sikeres munkájához sok erőt és jó egészséget kívánunk!

közzétette és fényképezte: Szabó János nör. ddtbk., főszerkesztő

2019. november 14-én, 10.00 órai kezdettel konferenciát tartottak az Országház Főrendi üléstermében, melyre az 1956 Magyar Nemzetőrség delegációját is meghívták. A rendezvény témája a magyar embermentők szerepe és tevékenysége a XX. században. A hiánypótló konferencia apropóját az egyik kimagasló embermentő esemény a „Koszorús-akció” 75-ik évfordulója adta.

Koszorús Ferenc ezredes

Koszorús Ferenc vezérkari ezredes – 1944 tavaszán a németek előtt láthatatlan állományban tartott I. páncélos hadtest vezérkari főnöke – nevével fémjelzett akció az egyetlen olyan hadicselekménye volt a II. Világháborúnak, melyben egy a németekkel szövetséges, és/vagy megszállt ország reguláris hadseregét arra használták fel, hogy a Birodalom üldözötteit megvédje az elhurcolástól. Koszorús Ferenc ezt a szerepet egy olyan korban vállalta fel, amikor cselekedete jutalmául – még annak csekély esélyű sikere esetén is – csak halált várhatott, hiszen a németek által megszállt Magyarországon mentett meg több mint negyedmillió pesti zsidót a deportálástól és megakadályozta az első nyilas hatalomátvételi kísérletet. Egyes “történészek” szerint, az akcióval Horthy nem a zsidókat akarta megmenteni, hanem saját magát védte a puccstól. Nos, állítani bármit lehet, de a tények, makacs dolgok: a Budapestre érkező páncélosok nem a kormányzót vették védőőrizetbe, hanem elsősorban a kivezető utakat és a közlekedési csomópontokat foglalták el, ahol – parancsuk szerint – minden járművet ellenőriztek, minden konvojt feltartóztattak és visszafordítottak. Ez a széles nyilvánosság előtt lezajló, vitathatatlanul végrehajtott cselekmény pedig nem függhet össze mással, mint a deportálás megakadályozásának egyenes szándékával.

Koszorús Ferenc Turán I. harckocsival

Amidőn nyíltan, fegyverrel tört a megszállók érdeke és szándéka ellen, tudnia kellett, hogy a félig fogoly kormányzó parancsa nem mentheti, nem mentesítheti a teljhatalmú megszállók bosszújától. Bár elfogatni nem hagyta magát, nem kerülhette el, hogy harckocsizóival együtt azonnal eltávolítsák Horthy közeléből, és a magyar bábkormányon keresztül az erdélyi frontra küldték a németek. Ott is kitüntette magát. Arad visszafoglalásával önmagában beírta volna nevét a magyar hősök sorába. Már ha lenne ilyen hiteles névsor…

A konferencián ilyen és ehhez hasonló sorsokról, hőstettekről, életutakról hallottunk előadásokat. A lengyel menekültek példás kezeléséről, kisemberek összedolgozásáról, zsidó életmentőkről, de még antiszemitákból lett zsidómentőkről is.

Bár az előadások nem voltak összedolgozottak, az előadók egymással nem egyeztették beszédeiket, azok mégis összecsengtek és általuk egy kristálytiszta kép rajzolódott ki a hallgatóságban: egy olyan kép, mely elhomályosítja az eddig hivatalosan képviselt történészi-politikusi álláspontot, miszerint a magyarok egy emberként, de legalább többségükben álltak a német politika és fajelmélet mögött, a többi pedig gyáván kushadt.

Nem. A társadalmi szerepvállalás minden szintjén, a vasútállomásokon, a rendőrségeken, a postánál, a minisztériumokban, a honvédségben, az iskolákban és a papok között, de még a kormányzósági palotában, vagy a lágerparancsnokok és a titkosszolgálatok emberei között is szép számmal akadtak ellenállók, akik szabotázzsal, hírszerzéssel, nyíltan, vagy rejtőzködve, alkalmilag, vagy rendszeresen szembeszegültek a megszálló németek politikájával. Ki-ki a maga posztján tette, amit tehetett, és amit megtenni mert. Olykor felsőbb utasításra, máskor ösztönösen, vagy baráti körökön keresztülívelő kapcsolati rendszerek működésének következtében menekültek meg a londoni emigráns lengyel kormány tagjai, mindazok a lengyel katonák, akik később a szövetségesek soraiban harcolva tértek vissza Európa hadszíntereire, valamint a zsidók, a politikai üldözöttek és a másként gondolkodók tömegei. Külföldön talán az egész háborúban nem volt annyi sikeres embermentő, mint éppen minálunk.

Ez nem azt jelenti, hogy a németbarát, vagy egyenesen nemzetiszocialista, illetve a fajelméletben igazságot találó magyarok nem léteztek. Léteztek. Minden bizonnyal minden korban, így ma is léteznek ilyen beállítottságra hajlamos honfitársak. Mint mindenütt. De magyarok között ez soha nem volt a többség, és a bennünket katonailag megszálló német hatalom nélkül nálunk soha nem kerülnek hatalomra. Ha ez nem így lett volna, a németeknek nem kellett volna megszállniuk bennünket, de még így sem tudtak maradéktalanul leigázni!

dr. Batizfalvy Nándor

Jó érzés volt hallgatni a kiemelt hősök neveit, cselekedeteit, a volt üldözöttek hálás szavait, visszaemlékezéseit. Például, dr. Batizfalvy Nándor, Budapest egykori rendőrkapitánya kalandos életéről, aki még a nyilas hatalomátvételt követően is folytatta életveszélyes életmentését és olykor a már elfogott üldözötteket mentette ki osztagával. A nyilasok, vagy németek karmai közé kerülteket rendőri letartóztatással kísértette el a helyszínről, majd odébb szabadon engedte, menedékbe juttatta őket. Nagy számban, ezrével gondoskodott biankó okmányokról, melyekkel külföldi – spanyol, svéd, portugál és vatikáni – követségek diplomatáin keresztül, az életet jelentő, eredeti menlevelekkel látta el az üldözötteket. Máskor rendőri őrséggel védte a menekülteket rejtegető úgynevezett védett követségi házakat, szerzetesrendi épületeket. Tetteivel óvatos becslések szerint is ezreket mentett meg a nekik szánt sorstól, a biztos haláltól. Bárhol máshol élt volna, ódák zengenének róla, de mi azt sem tudnánk ki volt ő, ha a nyugaton élő, hálás megmentettjei nem állnának ki mellette és érte.

Hasonlóan kalandos a Kistarcsai Kisegítő Toloncház parancsnokának, Vasdényei István rendőr főfelügyelőnek a sorsa is, akinek gyűjtőtábora menedék és az üldözöttek külföldre szökésének kiindulási pontja volt a vérzivataros időkben. De ő sem magányos hős volt, hiszen felettesei már akkor ismerték emberbarát személyiségét, amikor kinevezték posztjára. Az egyik példás kalandja az volt, amikor Adolf Eichmann SS-obersturmbannführer megelégelte táborának humánus működését és 1944. július 14-én a saját sonderkommandós fegyvereseivel, megtámadni tervezte a létesítményt. Miután a budapesti nagy deportálási szándékát a „Koszorús-akció” keresztülhúzta, buzgóságában az Auschwitz koncentrációs táborba akarta deportálni a kistarcsai 1500 zsidót. Ehhez az akcióhoz 1944. július 12-én, a kistarcsai állomásra 50 vasúti vagonból álló szerelvényt rendelt meg. Azonban a kistarcsai vasútállomás főnöke gyanút fogott a különvonat rendeltetésével kapcsolatban és a megrendelés vételét követően, azonnal informálta Vasdényeit az intézkedésről, valamint annak feltételezhető céljáról. Vasedényi késedelem nélkül értesítette Bródy Sándort a zsidó tanács megbízottját(!), aki Stern Samun a zsidó tanács elnökén keresztül Horthyt(!) tájékoztatta. Bár a deportálás napján a toloncház rendőrökből álló őrsége nem tudott ellenállni a kétszáz német fegyveres támadásának és így a tábor zsidóit bevagonírozták, Horthy megbízottja, dr. Lulay Jenő tartalékos csendőr százados Hatvannál utolérte a szerelvényt és intézkedésével visszafordította azt, így a foglyok estére, már ismét kistarcsai tábor biztonságot jelentő falai között lehettek. Vasedényinek tetteiért az izraeli Jad Vasem Intézet már 1969-ben a Világ Igaza címet adományozta, de itthon semelyik tankönyv nem említi meg, pedig jogosan merül fel a kérdés: a második világháborús tetteiéért, vajon hány zsidó gyűjtőtábor parancsnok kapta meg ezt az elismerést a Világon?

Ilyen és ehhez hasonló emberségről és az ellenállásban tanúsított széles társadalmi együttműködésről szóló történetekkel telt meg a konferencia tíz előadása. Íme a konferencia programja:

Koszorús akció konferencia programja

Az előadásokból sokat tanultunk és szívesen hallgattuk volna tovább a történeteket, kutatási eredményeket, tanúvallomásokat, idézeteket. Örömmel és lelkesedéssel töltötte el küldöttségünk szívét, hogy büszkék lehetünk honfitársaink embermentő tevékenységére, és ha már a megbecsülésükkel adós maradt társadalmunk, legalább emlékeiket megőrizve, tetteiket állítsuk követendő példaképül magunk és gyermekeink számára.

A nemzetőrség részéről a konferencián részt vettek: d. Hefter Angéla nör. dandártábornok, elnöki főtanácsadó; dr. Diószegi Gábor nör. ezredes, a főparancsnok szárnysegédje; Boros Ildikó nör. őrnagy és v.l. Szabó János nör. dandártábornok, kiképzési parancsnok.